A Római parton már nem csak hekkezni lehet

Korábban a Duna Óbuda-békásmegyeri szakasza leginkább a családok körében is népszerű hekkezőiről és halsütőiről vált ismertté a Budapestiek körében, de ma már jóval több ennél.
A terület nagyon kedvelt azok körében, akik szívesen kiszakadnának Budapestről, és a vízparton töltenének pár órát vagy egy hétvégét. A Duna környéke maximálisan baba- és gyermekbarát és a négylábúakkal érkezők számára is jó választás. A Garden Placcon családilag is kikapcsolódhatunk és számos lehetőség közül választhatnak az aktív feltöltődésre és a passzív pihenésre vágyók.

Remek helyszínt biztosítunk kötetlen családi eseményekhez, ünnepekhez festőien zöld környezetben, ahol a grill és bográcsbérlési opciónkat is igénybe vehettitek.

Nagylétszámú rendezvények alkalmával sem jelenthet problémát hogy ki hova üljön, így szülinapok, babaváró bulik, laza kötetlen hangulatú családi, baráti eseményekre is jó választás a Garden Placc akár a nyári melegben is.

Érkezhettek hozzánk biciklivel, rollerrel és babakocsival egyaránt, de tömegközlekedéssel is könnyen elértek bennünket a 34 busszal (Szent János utca). Magatokkal hozhatjátok négylábú kiskedvenceitek is, hiszen kutyabarát helyként örömmel látjuk őket. Egyedülálló lehetőségénként már strandolási lehetőséget is biztosítunk! A Római-part újra otthont adhat a dunai fürdőzésnek és a strandolni vágyóknak. Akár családi programként megmártózhattok már a Duna pesti szakaszán is, mert igen, újra lehet legálisan, biztonságos körülmények között fürdeni a Római parton!

A Római-parton 1973-ig szabadon lehetett fürdőzni, ám akkor egy rendelettel megszüntették a lehetőséget. Közel fél évszázadot kell rá várni és újra nyitva a szabadstrand, ahol szervezett körülmények között, folyamatos vízminőség-ellenőrzés mellett ingyen fürödhetünk meg a Dunában. A szabadstrand (hivatalos nevén Római-parti Plázs) megnyitása nagy lépés a Valyo és a Római-part történetében is. Római-parti Plázs egy belépő nélkül látogatható vízimentő-szolgálatot is üzemeltető, bójákkal kijelölt területű, fürdőzésre alkalmas partszakasz, ahol a fürdési idény ebben az évben várhatóan július 30-tól augusztus 22-ig tart.

A Római-part hagyományosan a budai vízi élet felkapott, nyüzsgő központja volt, egy olyan fürdésre alkalmas hely, amely nem csupán a környékbeliek, de a fővárosiak körében is ugyanúgy népszerű fürdőhelynek számított csónakházaival. Most ismét régi fényében tündököl és ismét lehet fürdeni a Dunában, mindenkit vár a szabadstrand a Rómain kicsik és nagyok örömére.

Elő a homokozó szettekkel és az úszógumikkal és indulhat a pancsolás na meg a sarazás;-). Építhettek homokvárak együtt, de gyűjthettek kavicsokat és akár megtanulhattok együtt kacsázni is. A Garden Placc egy mini játszótérrel is várja a legkisebbeket, valamint öltözési és zuhanyzási illetve pelenkázási lehetőséggel a szülők örömére. Irány a szabadstrand a Rómain, ahol bárki élvezheti a strandolást a nyári hőségben.

Lehetőség van grill és bográcsbérlésre így a családi közös főzés élménye is programopció lehet tábortüzes hangulatban is. Minden felszerelést biztosítunk és igény szerint a hozzávalókat is beszerezzük számotokra, hogy legyen mit feldobni a grillre is és legyen mivel tüzelni is az izgalmas programok végeztével.

A Garden Placcon az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő SUP bérlésre is van lehetőség. A SUP Stand Up Paddle magyarul leginkább állószörf vagy állva-evezés, amelyet bárki kipróbálhat előképzettség nélkül. A technika 5 perc alatt elsajátítható kortól és nemtől függetlenül csak egy kis egyensúlyérzék kell hozzá és már készülhetnek is a jobbnál jobb családi fotók;-)

A SUP remek kikapcsolódást nyújt és rengeteg dologra használható, a SUP-on való állva evezés kardió edzésnek sem utolsó garantáltan átmozgat, de akár jógázni is lehet rajta. A legnagyobb kihívás a deszkán való felállás, de a bátortalanabbak akár ülve, térdelve is hajthatják SUP deszkájukat vagy csak ringatózhatnak a vízen a feltöltődésként élvezve a nyugalmat akár négylábú kedvencükkel együtt is.

Budapest egyik leghangulatosabb helyén, a Római parton túra kajak bérlésre is van lehetőség, az amatőrtől a profi sportolóig és hobbitúrázóknak, kezdő és haladó szinten egyaránt. Az evezés és vizitúrázás már nem csak az egyesületi tagok "kiváltsága", bárki kölcsönözhet magának kajakot és kenut családilag is egy pár órára. Akár tengeri kajakot is választhattok bejárhatjátok a környéket megismerve az evezés élményét túravezetővel vagy egyénileg is. Remek program opció, amikor nincs időtök, lehetőségetek lemenni a Balatonig vagy a Velencei tóig de mégis vízpartra vágytok közel Budapesthez autókázás nélkül.

A vízi sportok szerelmeseinek a Duna számtalan lehetőséget kínál, fedezd fel természetes szépségét egy más szemszögből a víz közepéről.  Érdemes vízijártasság és a folyó aktuális sodrásának megfelelő járművet választania a túrázni vágyóknak és ne felejtsük a mentőmellényt sem. A folyó elképesztően gazdag élővilággal rendelkezik még ma is, amelyet kajakkal és kenuval lehet leginkább bejárni. A kenu jó választás, mert stabil, viszont könnyen fordul és tapasztalat hiányéban is egyszerű lehet vele kikötni és lavírozni a fák mellet a parthoz közel.

Az evezés remek stresszlevezető akár egyedül is kikapcsolódásképpen, de hétvégi programnak is kiváló baráti körben vagy csapépítő jelleggel. A kölcsönzés folyamata egyáltalán nem bonyolult, de csapatunk mindenben a rendelkezésetekre áll  a megfelelő kajak és evező kiválasztásától, a biztonsági felszerelés felvételéig.

Lehetőség van csoportos vízi túrák szervezésére is, ha nem vágnátok neki egyedül a kalandnak és szeretnétek barátokkal felfedezni a Duna rejtett természeti kincseit.

Családi közös programként kipróbálhatjátok a vízi sportokat és felfedezhetitek az evezés élményét biztonságos formában 10 fő számára egy kormányossal, akit igény szerint mi biztosítunk. Egy vízi túra alkalmával ismerjétek meg akár családilag a különleges hangulatú vízparti helyet Buda északi csücskén, sportoljatok, lazítsatok vagy csak gyönyörködjetek a Római part természeti szépségében.

Ha aktív pihenésre vágytok többféle sportolási lehetőséggel várunk benneteket edzettségi szintetekhez mérten csapatban vagy magányos farkasként egyedül is.

Különlegességként a strand sportok szerelmeseinek kipróbálhatjátok kosárlabda és strandröplabda pályáinkat is. Remek szórakozás lehetőség családi és baráti körben a nyári melegben. Fürdőruha, a lábatok alatt a finom simogató homok és mindez a friss levegőn jó társaságban.

Ha szabadtéren sportolnátok beugorhattok hozzánk vízparti konditermünkbe is ha szeretnél felkészülni egy kajaktúrára vagy ha csak formába hoznád magad, mert ide korántsem csak beachbodyk járnak tökéletes paraméterekkel. Nálunk kifejezetten a vízisportokra összeállított gépparkkal sportolhatsz. Kóstolj bele evezősgépünkkel, hogy milyen lehet egy kajakkal a vízen!

Retro bringák bérlésére is van lehetőség, ha csavarogni támad kedvetek, pattanjatok biciklire és fedezzétek fel a környéket két keréken a napsütésben. Bringáink nemcsak a hétköznapok rohanásából szakítanak ki egy pár órára, hanem szinte az időben is visszarepítenek csodás kormányaik, bőr üléseik régies vintage stílusával. Igazi retro életérzés!

Kiegészítő programelemként egy kissé legörbített asztal mellett nyomhatjátok a teqball-t

Az alig néhány éve létező, mára azonban hatalmas népszerűségnek örvendő, teqball egy száz százalékban magyar fejlesztésű és gyártású sportág, amely a labdarúgás és az asztalitenisz elemeit vegyíti és az egyik legfontosabb eszköze a különleges kialakítású asztal. Kiválóan alkalmas a labdaérzék fejlesztésére, a technikai képzettség csiszolására, de fejleszti a kondicionális, és a kognitív képességeket is.

Kicsik és nagyok számára is elérhető a tollas, amely legtöbbünk már gyerekkorából visszaköszönő örömsport: kellemes, vidám és a családdal és barátokkal eltöltött nyári élményekhez kapcsolódik. A tollast bárki űzheti edzettségi szinttől függetlenül kicsik és nagyok egyaránt és garantáltan átmozgat. Munka után is jó kikapcsolódás lehet a Duna Parton, ha egész nap a számítógép előtt ültél az irodában és legyünk őszinték testedzésnek sem utolsó!

Teniszpályánk is rendelkezésetekre áll, várjuk a profikat és amatőröket egyaránt. A tenisz egyike a lenépszerűbb sportoknak a világon, így remek választás, ha formába akarjuk húzni magunkat. A testet jó kondícióban tartja és élénkíti az agyműködést és nem mellesleg az egyik legkevésbé sérülésveszélyes sportnak is számít. A meccs végeztével pedig várunk benneteket a Placc bárban csodás Duna parti kilátással.

Ping-pong bérlésre is van lehetőség, amely jó opció azok számára is, akik nem sportolnak rendszeresen, mert jól szórakozva mozgat át és a koncentrációt is fejleszti. Ideje ütőt ragadni és felmérni tudásotokat egy családi háziverseny keretében, győzzön a jobb!

Chillezős alternatívaként is remek lehet a Garden Placc, ha ebédként vagy vacsoraként gasztronómiai élményre vágyunk családi körben. Már korántsem a hekk és a halsütők az egyetlen opció, ha ennétek valamit a Rómain a Duna parton. A természet lágy ölén dönthettek egy finom Deep Burger elfogyasztása mellett de kipróbálhatjátok a deep fried kosarainkat is. Hamisítatlan ropogós ízletes csirkeszárny ízletes bundában, garantáltan mind a 10 ujjatok megnyaljátok utána.

A nyári melegben egy jéghideg sör vagy fröccs bármikor jól eshet egy kényelmes nyugágyban ejtőzve elnyújtózva a közvetlenül a parton. A strandolós életérzés jegyében a Placc remek hely egy baráti iszogatós beszélgetéshez, ahol az italodat kortyolgatva magával ragad a nyári életérzés miközben gyönyörködhetsz a Duna-parti kilátásban. Fröccsök, limonádék, kisüzemi sörök teszik különlegessé italválasztékunkat, de választhatod koktéljainkat is vagy voksolhatsz a jól bevált klasszikusok mellett is. Ha unod a belvárosi nyüzsgést és egy kis természetközeli nyugalomra vágysz, szívesen látunk egy munka utáni megérdemelt esti koktélra vagy italra is a Placc Bárba, ha a naplementében gyönyörködve szeretnéd elfogyasztani a Római parton.

A Duna parti lét egy életérzés hosszú évtized óta, a Római part diszkrét bája mindenkit elvarázsol nappal és éjszaka egyaránt. A partszakasz különleges életérzése várja a kicsiket és nagyokat sétálva vagy biciklivel, rollerrel. A futók és a görkorcsolyások szívesen választják a Duna-parti környezetet és a főként betonos pályát, akik szeretnének távol kerülni a város zajától és élvezni a természet közelségét.

A filmek szerelmesei is hódolhatnak szenvedélyüknek a kerti mozizások alkalmával akár családi körben is. Egyedül vagy társaságban plédbe burkolódzva nézhetitek meg a tegnap és ma klasszikusait finom ételek és italok kíséretében kiélvezve a különleges nyáresték hangulatát a csillagos ég alatt.

A Római part egy igazi életérzést kínál azoknak, akik elvágyodnak a belváros forgatagból és szeretnének pihenni és kikapcsolódni egy gyönyörű és különleges természeti adottságokkal rendelkező helyen megfűszerezve egy kis retro feelinggel.


A Garden Placc remek opció lehet egy kis ejtőzéshez a Duna parton vagy ha aktív kikapcsolódásra vágysz!

busz

Busz: 34 (Szent János utca)

busz

1039 Budapest
Királyok útja 33.

Hétfő-Kedd: Zárva
Szerda-Péntek: 14:00-22:00
Szombat-Vasárnap: 12:00-22:00

Az oldal sütiket használ

Az oldalon sütiket használunk a forgalom elemzéséhez, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk a számodra. Ezeket az adatokat megosztjuk analitikai és hirdetési partnereinkkel. Az oldal további használatához kérjük fogadd el a sütik használatát.
Adatvédelmi nyilatkozat